Hirdetés

Őrjöngő kamaszoktól retteg a magyar város, senki nincs biztonságban

Nap Híre portré Nap Híre

Elfogták a rendőrök azt a fiatalokból álló társaságot, akik négy ember sérelmére követtek el bűncselekményeket Pécsen – írja a rendőrség közleménye.

2023. május 20-án 22 óra körül Pécsett, a Légszeszgyár utcában símaszkban hárman körbevettek egy férfit, majd egyikőjük egy késsel a kezében követelte, hogy adja át az értékeit. A sértett átadta a telefonját, a társaság pedig elhagyta a helyszínt.

22 óra 30 perc körül egy nőt hárman megállítottak a Munkácsy Mihály utcában, késsel fenyegetve követelték az értékeit, majd a nő kezéből kitépték a mobiltelefonját is. A telefon tokjában benne volt a sértett személyazonosító igazolványa, valamint a bankkártyája is.

Tizenöt perccel később ugyanabban az utcában egy pártól hasonló módon követelték az értékeiket, azonban ők nem adtak át semmit, az elkövetők pedig elszaladtak.

Az éjszaka során, május 21-én 0 óra 45 perckor a Kodály Zoltán utcában lépett oda a társaság egy nőhöz, majd szintén egy késsel fenyegetve követelték tőle, hogy adja át értékeit, a társaság egyik tagja pedig le is fújta valamilyen sprével. A sértett ettől hátrálni kezdett, elesett, és eltörött a karja.

A rendőrök két órán belül Pécsett, a Zsolnay úton elfogták az elkövetéssel gyanúsítható fiatalokat, egy 18 éves pécsi nőt, valamint egy 14 éves fazekasbodai és egy 15 éves pécsi fiút. Előállításukat követően lefoglalták tőlük az elkövetési eszközöket, eltulajdonított tárgyakat, valamint a bűncselekmények elkövetésekor viselt ruházatukat is. A gyanúsítotti kihallgatáson mindhárman beismerték a bűncselekmények elkövetését, a rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

A Pécsi Rendőrkapitányság két rendbeli felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás elkövetése, továbbá két rendbeli felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás kísérlete, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, okirattal visszaélés, valamint csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetése miatt nyomoz.

Cimkék:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés