Hirdetés

Orbán Viktor szövetségese bejelentette: a jobboldalt nem tudták megállítani

Nap Híre portré Nap Híre

A baloldal látta, hogy jön fel a jobboldal, de nem tudta megállítani - jelentette ki hétfő hajnalban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártjának, az Olasz Testvéreknek a római sajtóközpontjában az európai parlamenti választások hazai eredményét kommentálva.

Emlékeztetett arra, hogy pártjával ugyanitt ünnepelte az olasz parlamenti választásokon aratott győzelmet 2022 szeptemberében.

"Az egy szép éjszaka volt, de a mostani számomra még szebb" - jelentette ki. Úgy vélte, kevesebb mint két évvel ezelőtt az olaszok reménykedtek a jobbközép kormány képességeiben, "mostanra viszont már tudják, mire vagyunk képesek".

Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett kormány hivatalba lépésekor rendkívül nehéz helyzetben találta az országot, annál csak a nemzetközi helyzet volt komplikáltabb - írja az MTI. 

"Stratégiánk mindig is az volt, hogy igazat mondunk, és azt tesszük, amit tennünk kell az ország érdekében. Az olaszok ezt megértették" - hangoztatta.

Kiemelte, hogy pártja, amely a 2019-es EP-választásokon alig hat százalék fölött teljesített, a 2022-es hazai parlamenti választásokon pedig 26 százalékkal, a még nem végleges adatok szerint 28 százalék fölött van a mostani EP-választásokon. 2022 óta pedig az Olasz Testvérek, a Hajrá Olaszország és a Liga hazai hármas koalíciója tovább erősödött - tette hozzá.

"Büszke vagyok arra, hogy a G7-es csoport soros elnökeként és Európában is a legerősebb kormányt képviselhetem" - mondta Meloni a világ iparilag legfejlettebb hét országát tömörítő csoportra utalva.

Üdvözölte, hogy az európai parlamenti választások megerősítették a jobb- és a balközép alkotta kétpólusú politikát. "Így az állampolgárok könnyebben el tudják dönteni, melyik oldalra álljanak" - fejtette ki.

Giorgia Meloni azúrkék díszlet előtt mondta el beszédét, amelynek közepén az Olasz Testvérek logója és a Grazie! (Köszönjük!) felirat volt látható. A színválasztás a néhai Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország politikai fénykorát idézte.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés