A magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában adott friss interjút, ami során az ukrajnai háborúról is beszélt.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy már az ukrajnai háború kirobbanásakor is az volt hazánk álláspontja, hogy ennek a háborúnak "aligha lesz nyertese". Hozzátette, a győzelemről vagy vereségről szóló nyugati elmélkedés valójában a háború hamis dilemmája.
Majd a miniszterelnök azzal folytatta, hogy Oroszország beleütközik egy falba, mert a NATO fegyverrel és pénzzel látja el Ukrajnát, és csak a nyugatiakon, valamint az amerikaiakon múlik, mennyit pénzt hajlandók költeni erre.

Megemlítette a kormányfő azt is, hogy Oroszország hatalmas ország, sokkal nagyobb, mint Ukrajna, ráadásul övé a világ legnagyobb atomfegyverarzenálja. Éppen ezért Orbán Viktor nem tartja elképzelhetőnek, hogy bárki képes lenne legyőzni egy atomhatalmat, sőt úgy látja, Oroszország nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy legyőzik, nem fog belenyugodni egy katonai vereségbe.
Örülni kell, hogy itt nincs háború
- jelentette ki Orbán Viktor, majd azzal zárta gondolatmenetét, hogy "elég erősek vagyunk, hogy megakadályozzuk, hogy belepréseljenek minket a háborúba" - írja az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli bejelentés a katasztrófavédelemtől, az országos tisztifőorvos is intézkedett Az elmúlt napokban a folyókon levonult árhullám miatt most különösen nagy szükség van a beavatkozásra.
- Gyengült a forint a hosszú hétvége után - így áll az árfolyam Minimálisan gyengült a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben kedd reggel az előző esti szintekkel összevetve.
- Brutális vihar közelít - jégesővel, széllel és sok csapadékkal érkezik Kapunk egy kis esőt a nyakunkba, esernyőt vigyen magával.
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.