Hirdetés

Orbán Viktor megnevezte a kormány ellenfeleit

Garai Kitti portré Garai Kitti

Orbán Viktor szerda este megtartotta a beszédét a kihelyezett balatonfüredi frakcióülésen. A miniszterelnök beszélt a háborúról, Európáról és a szankciós inflációról is. "Egyedül Magyarország képviseli a józan hangot" - idézte a kormányfőt a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor beszédében egyértelmű alapokat fektetett le a következő időszakra. A lap szerint a miniszterelnök kijelentette, hogy a kormánynak nem kell változtatnia a háborúhoz való magyar hozzáálláson, ugyanis a nemzeti érdek ma is azt kívánja, hogy az ország maradjon ki ebből a háborúból. A miniszterelnök felidézte: a magyar emberek döntöttek arról áprilisban, hogy nem szállíítunk fegyvereket és nem csatlakozunk semmilyen háborús koalícióhoz.

Nem szurkolunk senkinek, mert ennek a háborúnak nem lehet győztese.

- hangsúlyozta a kormányfő. Kifejtette: nem győzhet Oroszország, mert Ukrajna mögött felsorakozott az egész nyugati világ. Oroszország pedig atomhatalom, és egy atomhatalmat nem lehet sarokba szorítani, mert az atomháborút robbanthat ki. "Életeket menteni csak tűzszünettel és békével lehet, ezért azonnal tűzszünet és béketárgyalások kellenek.

Meggyengült Európa

Hivatkozás másolása

A kormányfő szerint Európa az elmúlt egy évben meggyengült, mert a Biden-adminisztráció korlátlanul érvényesíti az érdekeit Brüsszelben az európai érdekek rovására. Úgy véli, a háborúra adott válaszok, a szankciócunami elkezdte gyengíteni az európai gazdaságot, miközben az olcsó energiában gazdag Egyesült Államokat mindez meg sem érinti.

Arról is beszélt, hogy gyengülni kezdett Európa katonai ereje is, mert a háború az európai hadseregek készleteit csökkentette, pótlásukról azonban nem gondoskodtak. Orbán Viktor szerint Európa alig egy év alatt elvesztette függetlenségét, gazdasági és katonai erejét. Ebben a helyzetben a miniszterelnök szerint Magyarországnak a saját érdekeit kell képviselnie, mert akkor kerülhet ki sértetlenül és megerősödve a háborús időszakból.

A kormányfő szerint ehhez három dolgot kell megtenni: Meg kell védeni Magyarország függetlenségét, ami azt jelenti, hogy meg kell védeni a békepárti álláspontot a Biden-adminisztrációval és Brüsszellel szemben. A második pont szerint meg kell őrizni a magyar gazdaság erejét, ami azt jelenti, az infláció ellen kell háborút indítani, meg kell védeni a munkahelyeket, meg kell védeni a családokat és az időseket, illetve a munkából élőket. És végül, de nem utolsósorban, erősíteni kell Magyarország katonai erejét, hiszen a békéhez erő kell – írta a lap.

Orbán Viktor beszélt a szankciókról is

Hivatkozás másolása

Orbán Viktor ismét elmondta: "a bajt Brüsszel szabadította Európára, köztük Magyarországra is. A betegség neve szankciós infláció, a vírus pedig a brüsszeli szankció”. Szerinte a szankciókkal Oroszországot célozták meg, de Európát találták el.

Orbán Viktor megnevezte a kormány három ellenfelét

Hivatkozás másolása

A pártelnök megnevezte a Fidesz–KDNP ellenfeleit a politikában: a "háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat”, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak, a "Gyurcsány vezette dollárbaloldalt”, amit Orbán Viktor szerint kilóra megvettek.

Harmadik csoportként pedig "a nemzetközi spekulánsokat” nevezte meg, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni. Orbán Viktor szerint ők pénzelik az ellenzéket, az emblematikus alakjuk Soros György, aki már évekkel ezelőtt megírta, hogy a közép-európai országokat kell felhasználni egy proxyháborúra Oroszország ellen, mert a közép-európaiak jobban tűrik a háborúval együtt járó emberáldozatokat, mint a Nyugat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés