A DK politikusa szerint Orbán Viktor nem fogja tudni ezt a sötét ügyet lemosni a kormányáról, se saját magáról. A miniszterelnök pedig úgy válaszolt minderre, hogy ő mindig megtartja és megtartatja a törvényeket, eszerint végzi a munkáját.
A Völner-Schadl-ügyről kérdezte Kálmán Olga, a DK képviselője Orbán Viktor az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában. Kálmán Olga szerint Völner Pál volt igazságügyi államtitkár "nem hajlandó egyedül elvinni a balhét" az utóbbi évtizedek legsúlyosabb korrupciós botrányában, ugyanis bíróság elé idéztetné egykori főnökeit, Varga Judit igazságügyi minisztert és a tárca volt vezetőjét, Trócsányi Lászlót - írja az MTI.
"Völner Pál nem hajlandó eljátszani, hogy Varga Judit és Trócsányi László tudta és beleegyezése nélkül lépett szövetségre a végrehajtók vezérével, Schadl Györggyel, hogy együtt semmizzék ki a tartozásba sodródott magyar embereket" - fogalmazott a képviselő, aki ezután megkérdezte Orbán Viktorról, hogy tudott-e Völner Pál, Varga Judit és a végrehajtók korrupt üzelmeiről? Azt is megkérdezte a miniszterelnöktől, hogy ki irányítja a kormányt.
"Az én kormányom, Magyarország kormánya és a magyar nép megbízásából én irányítom a kormány működését" - mondta Orbán Viktor, és közölte azt is, hogy a kormány döntései világos elvek mentén születnek, amelyek közül az első és legfontosabb elv, hogy a jogszabályok mindenkire vonatkoznak. A kormányfő azt is megjegyezte, hogy örül annak, hogy az ügyészség ellátja a feladatát. Kálmán Olgának pedig azt javasolta, hogy a konkrét üggyel kapcsolatban forduljon a legfőbb ügyészhez.
Kálmán Olga viszonválaszában azt mondta, a miniszterelnök akármennyire is védi az embereit, nem fogja tudni ezt a nagyon-nagyon sötét ügyet lemosni se a kormányáról, se a pártjáról, se saját magáról.
A kormányfő ezután a felszólalását egy megjegyzéssel kezdte: "ez nem azonnali kérdések, hanem azonnali sértések órája, ami zajlik".
Majd kifejtette, hogy minden parlamenti képviselő, minden kormánytag és a kormány feje is esküt tesz hivatalba lépéskor, az eskü szövegének része, hogy "a törvényeket megtartom és megtartatom". "E szerint végeztem a munkámat és e szerint fogom végezni a jövőben is" - fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.