A hétfő esti Magyar Közlöny szerint rengeteg pénzt csoportosít át a kormány.
Az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározat elsőként 9 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a megtakarítási alapból a Központi Maradványelszámolási Alapba. A miniszterelnök ezután 9 254 062 183 forint átcsoportosítására is utasított, már a Központi Maradványelszámolási Alap terhére, a megmozgatott 9,254 milliárd forint legnagyobb része, mintegy 2,66 milliárd forint a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz jutott, a nem állami felsőoktatási intézmények támogatása céljából - vette észre az Mfor.
2,384 milliárd forint a Miniszteri Kabinetirodához került „kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása” jogcímen.
A kormány emellett például 1,231 milliárd forintot a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak külképviseleti beruházásokra, 1,172 milliárd forintot az Országos Kórházi Főigazgatóságnak dologi kiadásokra, valamint 902 millió forintot a Honvédelmi Minisztériumnak a „Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása” jogcímen adott.
Kapcsolódó cikkek
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli: Húsz magyar katona is megsérült a koszovói zavargások során Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
- Fontos bejelentést tett a Magyar Posta, ez rengeteg magyart érinthet Informaatikai karbantartást végeznek.
- Csendes megemlékezést tartanak Suhajda Szilárd tiszteletére A megemlékezést honlap rendezik meg a fővárosban.