Több intézmény is támogatást kaphat az államtól.
A Magyar Közlöny péntek este megjelent számából kiderült, hogy az egyházi fenntartású iskolák, óvodák és szociális intézmények támogatást kapnak a magyar államtól, méghozzá a "2023. évi többletkiadások ellentételezése" miatt. A támogatást már júniusban folyósítani fogják, azaz heteken belül.
A központi költségvetés kiegészítő támogatási előleget biztosít a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye által fenntartott köznevelési és szakképző intézményeket érintő energiaár-növekedésből adódó 2023. évi többletkiadások ellentételezéséhez
- írták a rendeletben, amelyből az is kiderült, hogy a kiegészítő támogatás összege 19 854 forint/fő az iskolák és óvodák számára.
Az egyházi fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok is jogosultak támogatásra, „rezsikompenzáció” címen - adta hírül az Index.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális vihar közelít - jégesővel, széllel és sok csapadékkal érkezik Kapunk egy kis esőt a nyakunkba, esernyőt vigyen magával.
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli: Húsz magyar katona is megsérült a koszovói zavargások során Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
- Fontos bejelentést tett a Magyar Posta, ez rengeteg magyart érinthet Informaatikai karbantartást végeznek.