Hirdetés

Fontos bejelentés érkezett a családtámogatásról - szinte mindenkit érint

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Az Orbán Viktor vezette kormány az intézkedéseivel kiszámíthatóságot szeretne biztosítani a családoknak, mert ez segíti a gyerekvállalást - hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ismertette az Orbán-kormány új családpolitikai intézkedéseit, többek között a 30 év alatti édesanyák szja-mentességéről, a tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követő két éven belüli gyermekvállalásról, a 30 év alatti nők diákhitelének elengedéséről és a súlyosan beteg vagy fogyatákos gyereket nevelők nettó 10 ezer forintos családi adókedvezményéről is beszélt - írja az ATV.

A kormány az intézkedéseivel az emberek teljes "életútját" szeretné levedni, a támogatásokat a változó körülményekhez és az aktuálsi gazdasági környezethez igazítják

- mondta Hornung Ágnes, aki kiemelte azt is, hogy az Orbán-kormány intézkedései már 12 éve ugyanarra a három fő pillérre épülnek: minden vágyott gyermek megszülessen, a családoknak ne jelentsen anyagi terhet a gyermekvállalás és, hogy minőségi kapcsolat lehessen a munka és család között.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés