Hirdetés

Mire készül az Orbán-kormány? Rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Belügyminisztérium

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Ahogy arról korábban a Naphíre is beszámolt, szombaton tartott rendkívüli Országos Küldöttközgyűlést, ahol megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, valamint helyezzék letétbe a feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok pedig az önkéntes többletmunkájuk felmondását.

Álmos Péter, a kamara alelnöke kiemelte, a nyomásgyakorlást azért tartják indikoltnak, mert a problémákat már többször jelezték az Orbán-kormány felé, azonban a kéréseik minden alkalommal süket fülekre találtak. Ezzel szemben a Belügyminisztérium azt állította, hogy folyamatosak voltak az egyeztetések az orvosi kamarával és állításuk szerint az új típusú ügyeleti rendszerben szinte kivétel nélkül átvették a szakemberek javaslatait.

A minisztérium vasárnap egy közleményben jelezte, hogy ma 14 órakor egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében Takács Péter egészségügyi államtitkár fog reagálni a Magyar Orvosi Kamara szombati országos küldöttgyűlésének döntéseire. Az eseményt Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen címen hirdették meg. Az eseményen Takács Péter mellett felszólal Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is - írja az Index.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés