Mint azt a naphire.hu is megírta, kedd éjjel valóságos törvényjavaslatdömpinggel állt elő a kormány, amely megjelent a hivatalos honlapon is. Ezek között megtalálhatóak a jövő, sőt esetenként még az azutáni évre is kiható adótörvények.
Az enpenzem.hu szerint a kormány alapjaiban írja át a sportra vonatkozó szabályokat, változtat a víziközmű-szolgáltatásnál, és a fogyasztóvédelmi bírságok összegét megemeli. A számtalan területet érintő módosításokat még hosszan lehetne sorolni, de érdemes külön kitérni az új áfakedvezményekre, például hogy jön az új áfamentes műfogsor.
A portál szerint az uniós előírás alapján általános forgalmi adó (áfa) nem terheli majd a fogtechnikusok, és a fogorvosok műfogsorral kapcsolatos szolgáltatásait. Ugyancsak áfamentessé válhat a speciális járművel végzett nem közszolgálati beteg- és sérültszállítás. A törvényjavaslat egyes műalkotásoknak az Európai Unión kívülről történő behozatalára 5 százalékos kedvezményes áfa alkalmazását írja elő.
És amint azt mi is megírtuk, a Túró Rudi áfája is csökkenhet januártól.
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.