Hirdetés

Sokkoló támadás: rálőttek az olimpia helyszínen egy ott dolgozó magyar szakemberre

Nap Híre portré Nap Híre

Rálőtt az egyik helyi lakos egy magyar férfira, aki a 290 fős operatív médiacsapatban vezetőként van jelen az olimpia helyszínén. A támadóval már többször meggyűlt a baja a helyi hatóságoknak. 

A kisgyerekes családapa még július elején utazott ki Franciaországba, hogy a megfelelő képzések és eligazítások után elkezdhessen menedzserként dolgozni a női és férfi labdarúgó-mérkőzéseken. A szervezők természetesen szállást is biztosítottak a számára, így egy társasházban bérelt, második emeleti lakásban talált ideiglenes otthonra. A rettenetes támadásra is itt került sor – írja az Origo

"Egy fárasztó nap után, körülbelül este hét-nyolc körül értem haza, de ehhez itt azt is hozzá kell tenni, a nap itt este tíz körül megy le, szóval nyolckor még bőven világos van. Nekiálltam főzni a lakásban és egyszer csak hallom, hogy a ház udvarán valaki kiabál felém mutogatva. Sajnos nem beszélek franciául, a férfi pedig csak tört angollal tudta elmondani,szerinte túl hangos vagyok és ő emiatt nem tud pihenni. Hevesen mutogatott és arra akart rávenni, menjek le hozzá és ott beszéljük meg a dolgot". 

Mondtam neki, nem hagyom ott a főzést, sajnálom, ha hangos voltam, de tényleg csak főztem. Ő ennek ellenére csak mondta tovább, majd berohant a lakásába, és kisvártatva újra megjelent egy kézi lőfegyverrel és azzal hadonászva közölte, azonnal menjek le hozzá. 

Ekkor elléptem az ablaktól, ő pedig még hangosabban kiabált, majd berohant és feljött a második emeletre, majd dörömbölve verte és rugdosta az ajtóm, hogy engedjem be. 

A szomszédok szerencsére észrevették a dolgot és kihívták a rendőrséget. Nekem még annyi lélekjelenlétem volt, hogy nem az ajtónál álltam, hanem egy betonfal mellé guggoltam. Végül lőtt is egyet a fegyverrel, nagyot pukkant, közben megérkezett a francia csendőrség különleges alakulata (GIGN), három nagydarab férfi gépkarabéllyal, és lefegyverezték a férfit. Közben kiderült, hogy ez egy airsoft kézifegyver volt, de én ezt a másodikról nem láthattam.

Az időközben kiérkező csendőrök elmondták, hogy a férfinak komoly problémái vannak, ezért a feljelentés nem segít, az ésesapa pedig új szállást kérvényezett. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés