Pókembernek képzelhette magát, a tetőről lelógva kopogtatott a nyolcadik emeleti ablakon az óbudai férfi
Kábítószert fogyasztott, és meg akarta lesni a barátnőjét, hogy másik férfival tölti-e az éjszakát.
Az óbudai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy a férfit, aki még október elején órákig kopogtatott egy nyolcadik emeleti konyhaablakon – kívülről, egy kötélen lógva - írja a Police.hu.
A rendőrség közleménye szerint az 52 éves férfi kötéllel biztosította magát a tízemeletes társasház tetején, majd leereszkedett egy nyolcadik emeleti lakás ablakáig. Itt leült a külső párkányára és órákig kopogott az ablakon.
Az óbudai járőröket a hajnali órákban értesítették az esetről, ők a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak a lakásba, ahol akkor nem tartózkodott senki. A férfit a konyhaablakon keresztül behúzták a helyiségbe, majd intézkedtek vele szemben. Tettét azzal magyarázta, hogy kábítószert fogyasztott, és meg akarta lesni a barátnőjét, hogy másik férfival tölti-e az éjszakát.
A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságán állították elő, ahol kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a hír: Brutálisan meggyilkolta a feleségét és a gyerekét a sztárügyvéd Dél-Karolina államban további 27 év börtönre ítélték, a fia és felesége elleni gyilkosság miatt már kétszeres életfogytig tartó büntetését töltő Alex Murdaugh egykori sztárügyvédet kedden.
- Drogbizniszből lett verekedés Bagon, de ami ezután történt, az már filmbe illő - videó Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.
- Még a dubaji szigetét is felajánlotta a bűnbánó maffiózó, hogy megússza a brutális büntetést A rendőrségi informátorrá vált olasz maffiózó, Raffaele Imperiale átadta az Egyesült Arab Emírségek partjainál lévő mesterséges szigetét a hatóságoknak, annak érdekében, hogy enyhébb büntetést kapjon.
- Most érkezett: elfogtak egy terroristát Magyarországon Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.