Jelenleg mintegy 2 millió nyugdíjas él Magyarországon, ez pedig a lakosság ötödét jelenti.
A nyugdíjasok száma azonban egyre csak növekszik, mivel már minden két aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut, és ez az arány a jövőben még tovább romolhat, ha nem változik semmi.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2035 és 2041 között robban majd egy nagyobb nyugdíjas hullám: hiszen csak ebbe a hat évben egymillióan érik majd el a nyugdíjkorhatárt, ami megdobja a nyugdíjellátásra jogosultak számát.
Az elöregedő társadalom nemcsak nálunk, hanem Európa más országaiban is régóta fennálló probléma.

"A Ratkó-korszakban születettek nemrég mentek vagy épp most mennek nyugdíjba és hamarosan követik őket az ő gyermekeik is. Az utánuk jövő generáció pedig már egy olyan kiélezett helyzettel kell, hogy szembesüljön, ami az állami költségvetés egyik legnagyobb problémája is: egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb, aki képes eltartani őket" - mondta Ujszászi Zoltán a Hirado.hu-nak.
A szakértő kiemelte, fontos, hogy minél hamarabb elkezdjünk gondolkodni egy olyan megtakarítási formában, ami lehetővé teszi, hogy biztos alappal induljunk neki a nyugdíjas éveinknek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tragikus részletek a magyar rendszámú autó hollandiai tragédiájáról Többen meghaltak, amikor egy magyar rendszámú autó a vízbe zuhant Hollandiában.
- Borzalmas tragédia Budapest határában Szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette egy ember vasárnap Maglódon - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
- Elkészült a magyar parlamenti javaslat, teljesen máshogy emelnék a nyugdíjakat Az Országos Nyugdíjas Parlament idén is elkészítette javaslatát, hogy milyen változásokat szeretnének a nyugdíjasok.
- Durva fordulat: alig kezdődött el, már vége is a télnek, jön a +11 fok Úgy tűnik, eddig tartott a tél, kedden már + 11 fok (!) is lehet.