Hirdetés

Most van baj: szörnyű jóslat jött a nyugdíjról

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

A lakosság 41 százalékának nincs félretehető jövedelme.

Baljós tendencia rajzolódik ki - mutat rá a Generali Biztosító friss kutatása, amelyről az azenpenzem.hu számolt be.

A hazai lakosság szerint havi 76 ezer forint lenne az az ideális összeg, amit fontos lenne megtakarítani a nyugdíjas éveikre, ehhez képest a valóságban átlagosan 28 ezer forintot tudnak félretenni. Ez pedig az optimálisnak tartottnak alig több mint a harmada.

A 2021-ben mért 35 százalékhoz képest, idén már 41 százalék nyilatkozott ugyanis úgy, hogy még kisebb összeget sem tud a jövőjére szánni jelenleg. A helyzet pedig várhatóan még tovább romlik, hiszen az infláció csak a következő hónapokban érheti el a csúcsát. A gazdasági bajok akár álláshelyeket is veszélyeztethetnek.

A felmérés arra is rámutatott, hogy egyre nagyobbak a jövedelemkülönbségek Magyarországon. A 150 ezer forintnál is nagyobb plusz havi összeggel gazdálkodók száma ugyanis még nőtt is a tavalyi eredményekkel összehasonlítva. Az átlagos magyar „megtakarító” a nagyobb vidéki városokban élő, középfokú végzettséggel rendelkező 50-56 éves férfi. A kifejezetten magas havi félretehető jövedelemmel rendelkezők pedig jellemzően a 40 év alatti, felsőfokú végzettségű budapesti férfiak. A nők egyik kategóriában sem rúgnak igazán labdába.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés