Hirdetés

Borzalmas hír érkezett a nyugdíjjal kapcsolatban - ez sokakat érinteni fog

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

A tervezett 68,46 milliárd helyett mindössze 23,5 milliárd foritot költ idén a nyugdíjprémium kifizetésére a kormány. Mindez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok fejenként legfeljebb tízezer forintot fognak kapni.

A kormány azzal számolt, hogy idén 5,2 százalékos lesz a gazdasági növekedés, ez azonban várhatóan nem fog összejönni, ezért kellett visszafogniuk a nyugdíjprémiumra szánt összeget - írja a 24.hu.

A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) elnöke, Némethné Jankovics Györgyi szerint fontos lenne, hogy amit előre nyugdíjprémiumra különítettek el a költségvetésben, azt a nyugdíjasok kaphassák meg.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a kormány pénteken kezdte elutalni a bankszámlákra a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt a nyugdíjakat. Nobemberben az emelésekkel és a prémiummal együtt 103 ezer forinttal kap többet egy átlagnyugdíjas az előző hónapohoz képest.

2022-ben már harmadszor módosult a nyugdíjemelés mértéke, egészültek ki a nyugdíjak. Akiknek nincs bankszámlájuk, azok a postai kézbesítési naptár szerint kapják kézhez ezeket az ellátásokat. A juttatások nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek is járnak, azaz plusz pénzt kapnak a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, a baleseti járadékban részesülők is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés