Döntött a kormány. Ugyan korábban a kabinet elvállalta a nyugdíjrendszer megreformálását az Európai Bizottság előtt helyreállítási pénzekért, ám a Pénzügyminisztérium legfrissebb jelentése szerint ez nem valósul meg.
Az Európai Bizottság egy helyreállítási alapot hozott létre azoknak a tagállamoknak, amelyek vállalták, hogy különféle reformokat hajtanak végre, cserébe pedig a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi kárainak helyreállítására pénzt kapnak, ha a dokumentumban vállaltakat teljesítik. Összesen kilenc pontot határoztak meg, melyek közül az egyik a „Demográfia és köznevelés” címet viseli: ebben foglalkoznak a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának és megfelelésének javításával – írja a Blikk a Népszava alapján.
Ahhoz, hogy a vállalásokat három szakaszban, 2025. március 31-ig hatályba léptessék, a jogalkotási folyamatoknak már el kellett volna kezdődnie. Az első lépés egy független nemzetközi szakértői csoport jelentése volt, amely 2023. december 31-i határidővel elkészített egy dokumentumot a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósági kihívásainak kezelését célzó szakpolitikai lehetőségekről. Ezt a világ 38 országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD készítette el.
A következő lépés szerint idén június 30-ig kellett volna megvitatni a kormány által létrehozott munkacsoport jóváhagyásával elfogadott szakpolitikai javaslatokat a gazdasági és szociális partnerek részvételével. Ez azonban okafogyottá vált. A lap megkeresésére a Pénzügyminisztérium azt közölte, a kormány nem tervez változást a nyugdíjrendszerben, ám a nyugdíjak értékállóságát megőrizi, a 13. havi nyugdíjakat kifizeti. Kiderült: az Európai Bizottság „nyomására” felkért szakértő javaslataival a kormány nem ért egyet, azokat nem támogatja. Vagyis nem lesz semmilyen reform a rendszerben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a pokoli hír: leáll a Hell gyártása A Hell Energy Magyarország Kft. csütörtöktől legfeljebb 2-3 hétre felfüggeszti a B-vitaminokat is tartalmazó Hell energiaitalok gyártását az Európában tapasztalható B-vitamin-hiány miatt - közölte kedden a vállalat az MTI-vel.
- Rendkívüli bejelentésre készül az Orbán-kormány, itt vannak a részletek Nem tudni, hogy mi ez a sietség, de hamarosan kiderül, hogy mire készül a kormány.
- Kiadták a frissített előrejelzést a meteorológusok, ez vár ránk Mutatjuk, hogy milyen időre számíthatunk.
- Döbbenetes fordulat a fideszes politikus ügyében, aki beismerte, hogy megütött egy nőt Már a rendőrség is vizsgálja az ügyet.