Hirdetés

Itt a bomba hír: ekkora érkezhet a plusz pénz a nyugdíjasokhoz

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

A szakértő szerint a nyugdíjkorrekció mértéke 4-5 százalék lehet, de elképzelhető, hogy két részletre elosztják, nyár közepén és novemberben is emelhetnek.

Farkas András az InfoRádióban arról beszélt: idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, mert a kormány szerint ekkora lesz idén az éves infláció, ez az előrejelzés került be a költségvetési törvénybe és az új konvergenciaprogramba is. Farkas András nyugdíjszakértő szerint azonban ezt a mértéket a nyugdíjasszervezetek és az összes érintett nyugdíjas is kicsit kétkedve fogadja, tekintettel arra, hogy a nyugdíjas infláció 26 százalék fölött volt az év első három hónapjában. 

Tavaly júliusban, tavalyelőtt pedig júniusban volt évközi rendkívüli korrekció, és a nyugdíjtörvény egy novemberi újabb felülvizsgálatot is előír, ha még az esetleges időközi korrekcióval együtt sem érné el az emelés az infláció mértékét, akkor visszamenőlegesen, január 1-jétől kell újabb plusz pénzt számolni és utalni.

A korrekció körülbelül 4-5 százalék mértékű lehet, de előfordulhat, hogy két részletre elosztják, nyár közepén és novemberben is emelhetnek – mondta Farkas András.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés