Hirdetés

Most érkezett: nyomozócsoportot hoznak létre az újbudai rendőrgyilkosság kivizsgálására

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Nem tett vallomást, de panasszal élt gyanúsítása ellen az a férfi, aki csütörtök este késsel támadt intézkedő rendőrökre Újbudán - közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője.

Az ügyészség honlapján megjelent közlemény szerint egy budapesti XI. kerületi társasház lakói tettek bejelentést csütörtökön 22 óra körül arról, hogy az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bemenjen.

Ahogy arról a nap folyamán a Naphíre többször is beszámolt, a helyszínre érkező rendőrök közül hárman a társasház folyosóján intézkedtek a 35 éves férfivel szemben, majd megkezdték bilincselését, ám ekkor hirtelen az intézkedő rendőrökre támadt, ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést. Eközben a férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel a rendőrökre támadt és annak érdekében, hogy őket megölje, mindhárom rendőrt megszúrta.

Az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán szúrta meg, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, aki emiatt életét vesztette - írták a közleményben.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében nyomozócsoportot hoz létre. Mindeközben pedig elrendelték a tettes férfi őrizetét és a gyanúsítotti kihallgatását követően a letartóztatását is kezdeményezték.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés