A köztársasági elnök közismerten elkötelezett híve a rendszeres testmozgásnak, akkor is edz, ha éppen külföldre kell utaznia munkája miatt.
A köztársasági elnök - aki nemrég még tiltakozó tanárokkal és diákokkal beszélgetett Budapesten - most éppen Reykjavíkban van, ahol Európa 46 országának vezetői gyűltek össze az Európa Tanács tagországainak csúcstalálkozóján. Itt az MTI szerint egyeztetett többek között Emmanuel Macron francia elnökkel és Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is.
Novák Katalin egy jól ismert szövetségessel is posztolt közös fotót, de ezúttal nem hivatalos egyeztetésről. "Magyar-lengyel összetartás az edzőteremben is - Andrzej Duda lengyel elnökkel az európai csúcstalálkozó reggelén Reykjavíkban" - írta Facebook-oldalán az államfő.
A köztársasági elnökkel kapcsolatban nemrég izgalmas hír látott napvilágot: kiderült, hogy nemcsak egy másik ország képviseletében, hanem egy távoli rokonként is vett részt III. Károly koronázási ünnepségén.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális vihar közelít - jégesővel, széllel és sok csapadékkal érkezik Kapunk egy kis esőt a nyakunkba, esernyőt vigyen magával.
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli: Húsz magyar katona is megsérült a koszovói zavargások során Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
- Fontos bejelentést tett a Magyar Posta, ez rengeteg magyart érinthet Informaatikai karbantartást végeznek.