Hirdetés

Nincsenek szavak: ezért kellett meghalnia egy négyéves kislánynak Tomajmonostorán

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Vádat emelt az ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A gyermek az órák elteltével felforrósodott járműben eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt. Az eset az egész országot megrázta.

Az 57 éves férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a férfi megbízási szerződés alapján szállított gyermekeket a környező településekről a tomajmonostorai oktatási intézményekbe. 2022. június 7-én reggel 7 óra 30 perckor Tiszaderzsen vette fel a kislányt az autóbuszra, hogy a tomajmonostorai óvodába vigye. A település általános iskolájánál az ott tanuló gyerekek leszálltak az autóbuszról, de a sofőr ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem a járművel - amelyen akkor már csak a négyéves kislány utazott - egy fedetlen parkolóba hajtott - írja az MTI.

A sofőr nyolc óra körül leszállt a csukott ajtókkal és ablakokkal, lezáratlan állapotban hagyott autóbuszról, anélkül, hogy előzőleg az utasteret kellő alapossággal átvizsgálta volna, így nem vette észre, hogy a gyerek még az utastérben van - írták. Az autóbuszban napközben felforrósodott a levegő, a jármű levegőtlenné vált, a zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor 14 óra 45 perc körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 Celsius-fok volt.

Az autóbuszban eltöltött idő alatt a szélsőséges meleg hőgutát és többszervi elégtelenséget okozott, amelyek következtében a kislány - a szakszerű orvosi ellátás ellenére - 2022. június 10-én meghalt. Azt írták, a férfi az utaslista alapján nem győződött meg arról, hogy kit és hova kell szállítania, továbbá a szállítás befejezésekor nem ellenőrizte kellő gondossággal azt, hogy tartózkodik-e még valaki az autóbusz utasterében, ezzel gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki a kiskorú gyermeket, a kislány a mulasztásainak következtében vesztette életét.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés