Hosszú idő után visszavonult és nyugdíjasként éli az életét, most őszintén vallott a mélypontjairól.
Nick Árpád hazánk és a világ egyik legerősebb embere, húzott már el több száz tonnás kompot, repülőt, katamaránt, sőt, csupasz kézzel öntött vasrudat is. Bár visszavonult, a 70. születésnapján is új rekordot állított fel, és a mutatványok mindig az élete részei maradnak. A Story magazinnal most úgy fogalmazott: kicsit elfáradt, és volt egy ágyékcsigolya-sérülése, amelynek eredményeként öt sérve alakult ki, emiatt kórházban volt, nagyon rossz állapotba került - írja a Blikk.
A fájdalmai ellenére nem sokkal később már versenyzett is, hiába próbálta lebeszélni őt aggódó fia. Kijelentette: a végletekig harcol, mert hajtja a versenyszellem.
Amióta visszavonult, nyugdíjasoknak tart tornaórát, és nagyon élvezi, mivel jólesik neki, hogy végre ő is törődhet másokkal. "Másfél év után sikerült megvennem egy háromszobás lakást, ahol nyugalomra leltem, ahol békében tölthetem el a nyugdíjas éveimet" - fogalmazott a magánéletével kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkek
- Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a baba Nemrég ért haza franciaországi tanulmányi útjáról, és szerelmes - nem csoda tehát, ha sokakat érdekel, tervezi-e a családalapítást.
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.