A gazdaságkutatók szerint hatalmas válság sújtja a német cégeket, ami teljesen padlóra küldi a foglalkoztatást, így a munkanélküliség 2015 óta a legmagasabb szintre ugrik.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/nyugdijas-szovetkezet-nyugdijas-munka-1.inbox800x450.jpg)
A Német Gazdasági Intézet (IW) pénteket közzétett tanulmánya szerint idén körülbelül 2,8 millióra emelkedik a munkanélküliek száma Európa legnagyobb gazdaságában, Németországban, ami tavalyhoz képest kétszázezerrel több ember számára jelenti azt, hogy állás nélkül marad. Ez a szám ugyan jóval elmarad a 2015-ös csúcstól, amikor csaknem 4,9 millióan voltak munkanélküliek - írja az EconomX. Holger Schäfer, az IW munkaerő-piaci szakértője azt mondta, bár tavaly a munkaerőpiac a recesszió ellenére is stabil maradt, azonban ebben az évben meg fog remegni és a válság mélyülni fog. Rámutatott: a cégek foglalkoztatási tervei nem jeleznek növekedést az év hátralévő részében, sőt, az újonnan regisztrált, üres álláshelyek száma márciusban az elmúlt öt év legalacsonyabb szintjére esett.
Az új kutatást egyébként azután hozták nyilvánosságra, hogy Robert Habeck (zöldek) szövetségi gazdasági miniszter szerdán 0,2-ről 0,3 százalékra, azaz felfelé módosította idei előrejelzését a teljesítmény növekedéséről. Ezt a nagy optimizmust azonban nemcsak a statisztikák cáfolják, hanem a munkaadók is. Sőt, a vezető közgazdasági intézetek szerint a korábban várt, 1,3 százalékos növekedés helyett mindössze 0,1 százalékkal bővülhet Németország gazdasága 2024-ben, mivel a magas kamatlábak, a gyenge globális kereslet és a politikai bizonytalanság gátat vet a felépülésnek. A kutatók a jövő évi GDP-bővülést is időről-időre szerényebbre fogják, jelenleg 1,4 százalékon áll az előrejelzés.
A portál felidézte: a recesszió a világjárvány időszakában gyökerezik, amikor a termelékenység megtorpant, a közelmúltban pedig „több ellenszél volt, mint hátszél” a hazai és a külföldi gazdaságban. Ennek következményeként zuhannt az export, sérült az energiaintenzív áruk versenyképessége. Az is probléma, hogy a gazdaságpolitikai bizonytalanság miatt 2017-es szintre estek a vállalati beruházások, míg az infláció eddig nagyban fékezte a magánfogyasztást, amely a közgazdászok szerint leghamarabb 2025 második negyedévében térhet magához.
Mindezek alapján az IW szerint a foglalkoztatás helyzete egyhamar nem fog javulni, amiatt sem, mert a baby boom korosztály eléri a nyugdíjkorhatárt, ezért szükség lenne a munkaerő pótlására, miközben nem valószínű, hogy a készséghiány megszűnik. A csökkenő munkaerőkereslet és a szakképzett munkaerő tartós hiánya tehát nem zárják ki egymást. Az intézet szakértője szerint az is probléma, hogy a cégek vonakodnak az új alkalmazottak felvételétől, és ez is rontja az álláskeresők esélyeit arra, hogy megfelelő munkát találjanak. Ennek eredményeképpen pedig a munkanélkülésig tovább fog nőni. Olyannyira, hogy a második félévben még a koronavírus-járvány idején, 2020-ban jellemző válságszintet is meghaladja.
És ahogy a gazdaság gyengesége elhúzódik, egyre valószínűbb, hogy a létszámot módosítani kell, mivel a termelékenység hosszú távú csökkenése hatással van a vállalatok versenyképességére.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.