Hirdetés

Megjelent a rettegett kór Hajdú-Biharban, drasztikus módszert vetnek be a szakemberek

Nap Híre portré Nap Híre

Több mint 20 ezer kacsát ölnek meg.

Felbukkant a madárinfluenza egy hajdúnánási telepen. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). döntése szerint a tenyészkacsa telep teljes, 22 500 szárnyasból álló állományát felszámolják.

A Nébih a honlapján kiemelte, hogy az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára. 

A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van - emelték ki a közleményben.

Majd a hatóság hozzátette azt is, hogy  a magas kockázatúmegyékben, a gazdasági állományok esetében kötelező a baromfik zártan tartása, az állatokat zárt helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen kell tárolni. Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés