Egytucatnyi síremléket és egy kerítést is megrongált egy 29 éves férfi Nagykónyiban, amivel többmilliónyi kárt okozott. A tamási rendőrök vádemelést javasolnak ellene.
Február 25-én késő este többen segítséget kértek Nagykónyiból, mert a településen egy férfi randalírozott. Az első bejelentő arról számolt be, hogy a temetőben ordibál valaki, és a hangokból ítélve sírköveket döntöget. Egy másik helyi lakos azt jelezte a körzeti megbízottnak, hogy egy dühöngő egy ház kerítését rongálta meg. Kollégáink gyorsan a temetőhöz mentek, ahol megdöbbenve tapasztalták, hogy valaki tucatnyi síremléket rongált meg. Az ismeretlen a temetőben a műanyag szemetest is megpróbálta felborítani, de nem járt sikerrel. Feltételezték, hogy az utcában levő téglakerítést is ugyanaz rongálta meg, aki a temetőben rendezett ámokfutást.
A rendőrök néhány órán belül azonosítottak egy 29 éves helyi lakost, akit előállítottak és elszámoltattak. A férfi ekkor csak a kerítés ledöntését ismerte el. Azt tagadta, hogy a temetőben ő rongált volna. A tamási nyomozók megállapították, hogy 12 síremlékben okozott kárt, valamint egy téglakerítés egyik elemét döntötte le, mellyel közel 3 millió 300 ezer forint kárt okozott - írják a police.hu oldalon.
A 29 éves, ma már Ozorán élő férfit ismét kihallgatták a rongálások miatt. Ezúttal teljes körű beismerő vallomást tett.
A vizsgálatot a napokban befejezték. A tamási rendőrök vádemelést javasolnak az ámokfutó férfi ellen, akinek 13 rendbeli rongálás miatt kell felelnie.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Vicc: 100 ezres büntetéssel megúszta az Árpád-hídi potenciális gyilkos Szeptember 9. és október 6. között az Árpád hídon felállított traffipaxok összesen 160 gyorshajtót mértek be. A legdurvább szabálytalankodást azt az autós követte el, aki 130 km/órával száguldott a hídon. A sofőr egy 100 ezres közigazgatási bírsággal megúszta a gyorshajtást.
- Brutálisan meggyilkoltak egy papot a Balatonnál Harminchárom év után fogták el a rendőrök a paloznaki plébános belga gyilkosát - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
- Döbbenetes fordulat: több mint három évtized után fogták el a paloznaki plébános gyilkosát Harminchárom év után fogták el a rendőrök a paloznaki plébános belga gyilkosát - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
- Horror az erdőben: holtan találtak rá az egy hónapja eltűnt nőre Holtan találták meg az eltűnt nőt az erdőben.