Nagy Márton az Európai Unió Bíróságának mai ítéletével kapcsolatban leszögezte, hogy a bíróság a családok helyett az árdrágító és profithajhász multik oldalára állt, amelyek profitéhségüket a magyar kormány ellen vívott folyamatos harccal próbálják elfedni.
Ez a magatartás, a SPAR, a brüsszeli bizottság, valamint a perben észrevételt tévők részéről is szemben áll a magyar fogyasztók, a magyar családok érdekeivel - olvasható a kormany.hu oldalon megosztott közleményben.
A nemzetgazdasági miniszter az ítélet kapcsán kijelentette: Brüsszel az árdrágítók oldalán áll és ezeknek az árdrágító multiknak semmi sem szent. De csinálhatnak bármit, a kormány mindvégig az árak csökkentése, így a magyar családok mellett fog állni. Semmilyen vállalkozásnak nincs helye a magyar piacon, amely a magyar fogyasztók érdeke ellen űz piszkos játszmákat.
A SPAR által különböző perekben megfogalmazott támadások hátterében továbbra sem az érintett intézkedések állnak, hanem annak valós oka a kiskereskedelmi vállalat lesújtó gazdasági helyzete. A SPAR Magyarország Kft. működése ugyanis nem hatékony, mivel piaci versenytársaihoz képest magasabb költségszerkezettel rendelkezik, emellett a piaci és az árversenyben is alulmaradt. Ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, a bírósággal próbálja beszedetni elmaradt, tisztességtelen profitját.
Nagy Márton emlékeztetett, hogy a magyar családok megvédése érdekében a kormány határozottan fellépett a kiskereskedelmi multik tisztességtelen áremelése ellen és árstopot vezetett be a legalapvetőbb élelmiszerekre vonatkozóan.
Annak érdekében, hogy a családok kellő mennyiségben hozzá is jussanak az alapvető élelmiszerekhez, és ne alakuljon ki mesterségesen gerjesztett hiány miatt további indokolatlan áremelkedés, a kormány készleten tartási kötelezettséget is elrendelt. A multik által gerjesztett magas élelmiszerinfláció visszaszorítása érdekében a kormány korábban az árstop mellett a kötelező akciózásról és az online árfigyelő rendszer elindításáról is döntött. A kormányzati intézkedések hatásosak és eredményesek voltak, földbe döngölték az inflációt. Az élelmiszerinfláció a legutóbbi adatok szerint 2,4 százalékra csökkent, ráadásul havi alapon megállt az élelmiszerek árának növekedése, miközben a dinamikusan emelkedő reálbérek hatására folyamatosan visszaépül a kiskereskedelmi forgalom.
A tárcavezető ismételten megerősítette, hogy a magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára. Azok számára, akik nem tartják vagy tartották tiszteletbe a magyar fogyasztókat és túláraztak, nincs helye a magyar gazdaságban. A kormány, ahogy eddig is, úgy ezután is minden esetben, minden eszközével a leghatározottabb módon fog fellépni az indokolatlan extraprofitok és a tisztességtelen, családokat megkárosító magatartás ellen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Riasztó hírek érkeztek, hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni a szakemberek szerint Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
- Mi történik a forinttal? Ennyiért tud most eurót váltani Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Most jött a hír: az árvíz miatt már a MÁV is korlátozásokat vezet be Az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés a MÁV-Volán-csoport hálózatán, csak az Esztergom-Komárom vonalon kellett eddig korlátozást bevezetni a Duna mentén, ezen a szakaszon buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.
- Ilyen nagy lenne a baj? Már az egyetemistákat is mozgósítják az árvízi védekezéshez A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójával (EFOTT) közösen arra mozgósítja a magyar és a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákat, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá az árvízi védekezéshez.