Hirdetés

Kóbor János lánya főszerepet kapott az Omega-musicalben

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Kóbor János mindössze 16 éves lánya főszerepet kapott, ugyanis hamarosan az Omega-musicalben fog feltűnni.

A legendás énekes lánya a várandós Békefi Vikit fogja leváltani a musicalben, a Gyöngyhajú lány balladájában. Lénát júnus 2-án láthatjuk először a színpadon a fertőrákosi barlangszínházban. 

 Vona Tibor, a musical produkciós igazgatója elmondta, hogy Lénát már több próbán meghallgatták, szerinte "beleérett Kriszta szerepébe" - írja a Blikk.

A szereppel kapcsolatban Léna is megszólalt, aki elárulta, hogy az igazgató meghívására az édesanyjával látogatott Kassára, ahol megnéztük a musicalt, ami felkavaró élmény volt számára.

Legutóbb 2019-ben, még az Arénában hallottam Omega-dalokat apu előadásában. Nem szégyellem, elsírtam magam ott a nézőtéren. Hogy aztán gyönyörködve nézzem a darabot, azzal a tudattal: hamarosan én is szerepelhetek benne

- mesélte a lapnak a fiatal, majd hozzátette: érzi, hogy az édesapja, még mindig itt van vele, segíti és nagyon büszke rá. "Miatta csinálom, miatta vállaltam a próbákat, miattal állok színpadra egy Omega-musicalben" - tette hozzá Kóbor Léna.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés