Hirdetés

Ha könyörögne, sem jöhetne ki az elvonóról Molnár Gusztáv

Nap Híre portré Nap Híre

Nagyon szigorú helyen van a színész, senki sem beszélhet vele 2 hónapig.

Molnár Gusztáv, a Drága örökösök színésze már több mint egy hónapja elvonón van Komlón, a családja pedig azóta nem hallott róla - írja a Blikk. A lapnak a színész húga, Csilla nyilatkozott és elmondta, hogy azon a helyen van a testvére, ahol Kiss Tibi a Quimbyől is kigyógyult az alkoholfüggőségéből.

- Most az a jó hír, hogy nincs hír, hiszen két hónapig senki nem beszélhet Gusztival. Az én telefonszámom van megadva az intézménynek, ők azonban csak akkor hívnak, ha valami baj van, de szerencsére még nem csörrent meg a telefonom - nyilatkozta Molnár Gusztáv húga az újságnak. “Ha az ember aláírja a papírokat belépéskor, könyörögjön akárhogy is, nem engedik ki. Minimum egy évet kell ott töltenie, utána pedig még fél évig kell kontrollra járnia majd, mert segítik a visszailleszkedést is” - tette hozzá.

Az is kiderült, hogy a színész állapota kétségbeejtő volt az utóbbi időben, például 130 kilóról 85 kilóra fogyott. Nagyon megviselte a családot a helyzet, de most bizakodnak benne, hogy Molnár Gusztáv jó úton halad a gyógyulás felé.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés