Hirdetés

Bejelentette az MNB: nagy változás jön, húszmillió forintra emelik a határt

Nap Híre portré Nap Híre

Az eddig érvényes tízmillió forint helyett már húszmillió forintig legfeljebb öt másodperc alatt teljesülnek az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások idén szeptember 1-jétől az év minden napján, 24 órában.

A Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel azt közölte, stratégiai cél, hogy 2030-ra a tranzakciók kétharmada elektronikusan történjen.

A jegybank az Azonnali Fizetési Rendszert (AFR) 2020. március 2-án indította el, célja a hazai pénzforgalom hatékonyságának növelése, a fizetési piac és a magyar gazdaság versenyképességének javítása - idézték fel.

Hozzátették: az azonnal teljesülő átutalások összeghatárának a megnövelése húszmillió forintra a rendszer második fejlesztési stádiumának első lépése.

Az azonnali fizetési ökoszisztéma továbbfejlesztésének (AFR 2.0) részleteit a pénzforgalom lebonyolításáról szóló rendelet módosítása írta elő - ismertették. A rendelet értelmében 2024-ben további változások lépnek majd életbe: ezek az egységes adatbeviteli módokra, úgymint a QR-kód, a deeplink és az NFC olvasási képességére vonatkoznak, valamint előírja a szolgáltatóknak, hogy biztosítsák a fizetési kérelem fogadását az ügyfeleik számára. További szabályozás, hogy az azonnali fizetési tranzakciók teljesüléséről a szolgáltatók minden esetben megfelelő módon tájékoztassák ügyfeleiket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés