Hirdetés

Itt vannak a számok: akár 58 + 30 millió forintot is kaphatnak a fiatal családok

Nap Híre portré Nap Híre

A Portfolio szerint verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK plusz és a babaváró hitel kombinációja. 

A portál kiszámolta, hogy egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen élő fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe jövőre. Számításaik szerint a két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. 

Felidézték: az már júliusban eldőlt, hogy a falusi CSOK eddigi összegét legalább 50 százalékkal megemeli a kormány, Csák János pedig október végén jelentette be, hogy egységesítik a támogatási összegeket. Ez azt jelenti, hogy a házépítés és használt ingatlan vásárlása esetén az egygyermekesek 1 millió, a kétgyermekesek 4 millió, a legalább háromgyermekesek pedig 15 millió forinthoz juthatnak vissza nem térítendő támogatás formájában január elsejétől. 

Ismertették azt is, hogy a kormány múlt heti bejelentése alapján a vadonatúj CSOK Plusz egy fix 3 százalékos kamatozású kamattámogatott lakáshitel lesz 10-25 éves választható futamidő mellett, amely ingatlanvásárlásra és bővítésre is felvehető lesz.

Ám ezt csak azok vehetik fel, akik előre vállalnak gyermeket és ehhez házastársnak kell lenniük. A feleség csak 41 év alatti lehet, de 2025 végéig a legalább 12 hete várandós nők is igénybe vehetik. A meglévő és az előre vállalt gyermek(ek) számát együttesen figyelembe véve az egygyermekesek 15 millió, a kétgyermekesek 30 millió, a háromgyermekesek 50 millió forint hitelt vehetnek fel, amennyiben megfelelnek a banki hitelképességi feltételeknek. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés