"Vadállat módján szirénázó mentőautó rallizva húzott át a szigeten" - Botrányos panaszlevelet kaptak a mentők
Különös panaszlevél érkezett április elején az Országos Mentőszolgálathoz, amit végül a Közép-magyarországi régió igazgatója válaszolt meg. A levelet a Facebook-oldalukon is közzétették.
A bejegyzésben kiemelték, hogy a férfi azért írt nekik e-mailt, mert éppen a kutyáját sétáltatta a Margit-szigeten, amikor elmondása szerint "egy vadállat módján szirénázó mentőautó rallizva húzott át a szigeten". Mint kiemelte, azért szokott a szigetre hetente többször is kilátogatni, hogy "kussba, nyugiba és póráz nélkül lehessen a kutyjával", azonban szerinte a mentő miatt elszaladt és csak sokára tudta visszatenni rá.
A történtekért a mentőautó vezetőjét tette felelőssé és már a sorsáról is döntött. "Akkor meg ki kell rúgni az ilyeneket, mert akik 150-el átgázolnak a Margit-szigeten azok nem emberek!" - javasolta a férfi az Országos Mentőszolgálatnak, sőt azonnali vizsgálatot követelt az ügyben. A panasz kivizsgálása lezárult, és a bejelentőt a regionális igazgató erről tájékoztatta is.
Kiderült, hogy a Központi Mentésirányítás által riasztott mentőegységnek egy óbudai gázolás helyszínére kellett eljutnia a zsúfolt belvárosból, és a közlekedési helyzetet figyelembe véve helyes döntés volt a mentőegység Margitszigeten történő áthaladása. A fedélzeti kamera felvételei alapján elmondható, hogy az említett szakaszon valóban sok gyalogos közlekedett, a mentőautó pedig végig használta a megkülönböztető fény- és hangjelzéseit.
A mentő ugyan a megengedettnél gyorsabban hajtott, sebessége nem lépte át az 50 km/h-t. "Az is jól látható, hogy a közlekedők mindegyike időben észleli a járművet és példásan segítik a haladását" - fogalmazott az igazgató, aki kiemelte, maga is állatbarát, mégis megértést kér a mentést hivatásukként szolgáló bajtársak iránt, akik egy 25 év körüli sérültnek nyújtottak emelt szintű ellátást. Végül hozzátette, a panasz okán nem indult eljárás.
Kapcsolódó cikkek
- Mindent rosszul tudtunk eddig az idei fehér karácsonyról? Az előrejelzések szerint elég kicsi az esélye annak, hogy idén fehér karácsonyunk legyen.
- Hihetetlen rekord: ez a tinédzser megmászta a Föld 14 legmagasabb csúcsát Egy nepáli tinédzser megdöntötte a világcsúcsot: ő lett a legfiatalabb hegymászó, aki meghódította a Föld 14 legmagasabb csúcsát.
- Ma este érdemes lesz felnézni az égre: újra feltűnhet a sarki fény Magyarországon Májusban az egész országban látni lehetett a mesés jelenséget.
- Mindenki dobjon el mindent: 16 év kihagyás után visszatér a Balázs Show 16 év kihagyás után visszatér a Balázs Show.