Hirdetés

Törökországi földrengés: Útnak indult az 55 fős magyar mentőcsapat

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Ahogy arról a nap folyamán a Naphíre is beszámolt, hajnali 03:17 perckor erős, 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli részét és Szíria északi részét, amelyben lakóépületek százai omlottak össze. Az utórengések is fokozták a pusztítást, ezek között volt, amelyik elérte a 6,6-es fokozatot.

A délelőtt folyamán Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is arról számolt be, hogy Magyarország minden szükséges segítséget megad a bajbajutott országnak. Nemrég pedig Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, hogy a Hunor mentőszervezet csapata már el is indult Budapestről Törökországba, hogy segítséget nyújtsanak a földrengés áldozatainak.

Az államtitkár a csapat búcsúztatásakor kihangsúlyozta, hogy ilyen katasztrófahelyzetben nagyon fontos tényező a gyors segítségnyújtás. Mint mondta, minél gyorsabban érkezik segítség, annál több emberéletet lehet megmenteni. "Ez annál is inkább lényeges, mert a hírek szerint a hétfőre virradóra történt katasztrófának több mint ezren estek áldozatul, és a sebesültek száma is öt-hatezerre tehető" - tette hozzá.

Rétvári felidézte azt is, hogy a Hunor mentőegység 11 éve jött létre és az eltelt idő óta a magyar katasztrófavédelem már világszerte bebizonyította, hogy a világ egyik legfelkészültebb mentőszervezete. Hozzátette, az elmúlt több mint egy évtizedben Szerbiában, Madecóniában és Japánban is segítséget nyújtottak.

Túlélők és áldozatok után kutatnak egy összedőlt épület törmeléke közt a dél-törökországi Adana nagyvárosban 2023. február 6-án. Hajnalban több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van.
Túlélők és áldozatok után kutatnak egy összedőlt épület törmeléke közt a dél-törökországi Adana nagyvárosban 2023. február 6-án. Hajnalban több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van. Fotó: MTI/AP/Halil Hamra

Hétfő délután egy 55 főből álló mentőegység indult el Törökországba, a tűzoltókon kívül katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai is részt vesznek a munkában, valamint keresőkutyákat is vittek magukkal. A személyzetet és a 90 tonnányi felszerelést a Magyar Honvédség Aurbus 319-es gépe szállítja. 

Megérkezésük után a török katasztrófavédelem irányítja majd a magyar mentőcsapat tevékenységét. A Hunor felszerelése 10 napra biztosítja a mentőegység önellátását, vagyis nem kell a helyi katasztrófavédelem erőforrásait használniuk. Törökország az Európai Veszélyhelyzet-kezelési Központon keresztül kért nemzetközi segítséget - írja az ATV.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés