A baleset a a XVII. kerületben történt.
Szörnyű baleset történt múlt pénteken a fővárosban. A rendőrség tájékoztatása szerint a XVII. kerületben, a Pesti út 239. szám előtt lévő zebrán egy autós elütött egy 13 éves kislányt. A tinit mentővel szállították kórházba, a baleset feltételezett okozója azonban megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
A BRFK segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A BRFK azt kéri, hogy aki az ismeretlen elkövető személyazonosságával, annak tartózkodási helyével, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes fordulat a körúti robbantás ügyében Mintent megváltoztathat egy most előkerült felvétel?
- Halálosan megfenyegette volt élettársát egy pápai férfi, nem tudta elfogadni a szakítást Kezdeményezték a férfi letartóztatását.
- Megütött egy rendőrt a Fidesz-székháznál, elítélték a tüntetőt A május 19-i diáktüntetés után azok között volt, akik testükkel tolták a rendőrsorfalat, de aztán ráadásul ököllel ütött az egyik egyenruhás fejére.
- (18+) Szörnyűség történt Várhosszúrétnél, holttestet találtak egy turistaösvényen Egy idős férfi az áldozat.