A mentők a férfi testvéréhez érkeztek, ám folyamatosan akadályozta az életmentők munkáját.
Vádat emelt egy férfival szemben a Bajai Járási Ügyészség, miután közfeladatot ellátó személy ellen követett el erőszak bűntettet. A tettes a tesvéréhez kiérkező mentők munkáját akadályozta, majd megfenyegette őket, végül a jármű ablakába is beleütött.
A vádirat szerint az eset még január elején történt, a férfi testvéréhez alkoholfogyasztásból eredő rosszullét miatt értesítették a mentőket Szerelmére. A helyszínre kirékezett mentők egyből megkezdték a testvér ellátását, ám a vádlott eközben indulatos volt.

Előbb a mentőautó ajtaját nem engedte becsukni, majd azt több alkalommal kinyitotta annak ellenére, hogy a sértettek jelezték neki, hogy ezzel zavarja őket munkájuk végzésében. Ezt követően a férfi bekiabált a mentőautóba és azzal fenyegette meg a mentősöket, hogy lefújja őket gázspray-vel. Végül pedig olyan erővel ütött bele a mentőautó oldalsó ablakába, hogy az benyomódott - olvasható az ATV oldalán.
Az ügyszség közleményében kiemelte, hogy a büntető törvénykönyv a mentőszolgálat tagjait közfeladatot ellátó személynek minősíti és eljárásuk alatt fokozott büntetőjogi védelemben részesíti. Aki jogszerű eljárásukban őket erőszakkal, vagy fenyegetéssel akadályozza azokat a törvény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horrorisztikus dolgot művelt egy férfi, hogy évekig felvehesse halott anyja nyugdíját Hat évig az édesanyja holttestével együtt élt egy brit férfi.
- Kitört a pánik, lövöldözés volt egy utasokkal teli buszon Egy utas és a buszsofőr vitatkozott össze, ami végül lövöldözésig fajult.
- Friss hírek érkeztek a szegedi gyilkosságról: három gyanúsítottat hallgatak ki A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
- Legyenek résen! ATM-es csalók járják a fővárost, már több embert megkárosítottak Az elkövetők a VII. kerületi ATM-ek környékén szólították le áldozataikat, hogy "segítsenek" a pénzfelvételnél.