A mentőautóban állt le a szíve az 50 éves Samantha Deakinnek, miután összesen 128 percig várták a párjával, hogy megérkezzen hozzájuk a mentő. A családanya párja többször is hívta a mentőket, ám azok csak órákkal később értek ki a helyszínre. A nő végül a kórházban életét vesztette.
John Leyland, Samantha élettársa elmondta, hogy november 26-án először délután négykor tárcsázta a segélyhívót, amikor a párja súlyos puffadásra utaló jeleket észlelt. "Amennyire én tudom, a puffadás a belső vérzésből ered. A kanapéra fektettem, majd hívtam a mentőket. Az szóba sem jöhetett, hogy én vigyem be, mert túlságosan rosszul volt ahhoz, hogy megmozduljon. A hívás végén csak annyit mondtak, ha rosszabbul lesz, hívjam őket újra" - mesélte az 55 éves férfi, aki korábban elsősegélynyújtóként dolgozott - írja a Bors.
Amíg a pár a mentőre várt, a nő állapota egyre rosszabb lett, elsápadt és pokoli fájdalmaktól szenvedett, a végén már levegőt is alig kapott. John többször is segítséget kért, mire végül - 128 perccel az első telefonhívást követően - megérkezett a mentő.
"Amikor utoljára láttam, azt mondtam Samanthának: Szeretlek, találkozunk a kórházban" - idézte fel a férfi.
Samantha út közben vért kezdett el hányni, majd leállt a szíve. A mentők ekkor még újra tudták éleszteni, ám egy második szívleállást követően, a kórházban elhunyt: a halál oka belső vérzés volt. John 15 perccel ezután érkezett meg a kórházba.
Az életem megállt, véget ért. Csak igazságot akarok neki szolgáltatni. Minden hanyagságért, ami azon a napon történt. Fájdalmak közepette halt meg, és iszonyatosan meg volt rémülve - jelentette ki John, aki úgy döntött, jogi lépéseket tesz a mentőszolgálat ellen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Itt a vége: a Google végre bejelentette, amire minden felhasználó nagyon várt A Google új funkciója lehetővé teszi, hogy a felhasználók videófelvétel készítésével keressenek az interneten.
- Atomot robbantott a gyönyörű modell: megosztotta az első képeket a nászútjáról Sydney van den Bosch egy hete mondta ki a boldogító igent szerelmének egy meghitt, Balaton-parti álomesküvőn, szűk családi körben.
- Nem vicc: elkötötte a család terepjáróját egy nyolc éves kislány, mert ki akarta cseréltetni az eltört iPadjét Egy nyolcéves amerikai kislány egyedül ment el a család autójával bevásárolni, azóta internetes sztár lett belőle.
- Megszólalt Krausz Gábor: nincs mentség arra, ahogy viselkedtem Krausz Gábor az Ázsia Expressz kibeszélőben mondta el, hogy mi a véleménye a műsorban látott viselkedéséről. A héten még azt is végignézhették a nézők, hogy a rendőrök fegyvert fognak rá.