A brit farmer gyorsan felszántotta a földet a lángok előtt
Hivatkozás másolásaHősként ünneplik Nagy-Britanniában azt a traktorost, aki megállította a faluját fenyegető tűzvészt.
Az életét kockáztatta Bill Alexander, amikor észrevette, hogy az erdőtűz már az épületeket fenyegeti. Nem sok ideje volt gondolkodni.
A hős gazda habozás nélkül közbelépett, amikor látta, hogy a közeli erdőben kitört tűzvész már elérte a szomszéd földjét.
Rövidnadrágban, úgy ahogy volt, traktorra szállt, és átszántotta a veteményest, mindössze néhány méterre a tornyosuló füsttől és lángoktól.
Hősies tettével időt nyert, és ezzel segített a tűzoltóknak megakadályozni, hogy a pusztító lángok átterjedjenek a közeli házakra és további terményekre.
Szomszédja szerint, amikor észrevette, hogy hatalmas füstgomolyok szállnak fel a mezőről, gyorsan felhívta a tűzoltókat. Mielőtt azonban odaértek volna, Bill Alexander felhívta őt és azt mondta: „Látom, mi történik, akarod, hogy tegyek valamit?”
A gyakorlott gazda azonnal cselekedett, és a legjobb módszert választotta a tűz terjedésének megakadályozására.
A tüzet végül 90 perc után sikerült eloltani, és a közelben élő helyi lakosokat is biztonságba helyezték. Egyelőre nem tudni, mi okozta a pusztító tűzvészt.
Kapcsolódó cikkek
- Riadót fújtak: ha ilyen PIN-kódot használ, azonnal változtassa meg Nagy veszélynek lehet kitéve, ha könnyű és gyakori PIN-kódot választ magának.
- Elképesztő új funkció jön az iPhone-okra: a szemünkkel irányíthatjuk a telefonunkat Az Apple-felhasználók hamarosan a szemükkel is irányíthatják iPhone-jukat és iPadjüket, miután a technológiai óriás bemutatta termékeinek egy sor új akadálymentesítési funkcióját.
- Kiakadt a leggazdagabb vállalkozó: nem tetszett neki a portréja, ám csúnyán felsült A művészet szubjektív. És bár sok művész vágyik arra, hogy megoszthassa munkáját a világgal, nincs garancia arra, hogy a közönség megérti, vagy akár tetszeni is fog neki.
- Ledobta a rózsaszín atomot Reese Witherspoon, sorozatot készítenek a Doktor Szösziből Reese Witherspoon színésznő azt mondta, hogy "nagyon izgatott" az új Doktor Szöszi előzménysorozat miatt, amelynek premierje jövőre lesz.