A 16 éves lányt kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
Életét vesztette egy 16 éves lány egy washingtoni McDonald's étteremnél, miután egy szintén 16 éves lány halálra késelte egy édes-savanyú szósz miatt kialakult vita miatt - írta meg a Bors.
A lap beszámolója szerint a késelés helyi idő szerint hajnali kettő órakor történt a város egyik éjszakai életéről híres negyedében. A 16 éves lány egy másik barátnőjével volt a gyorsétteremben, amikor összeszólalkoztak egy harmadik lánnyal a szósz miatt, majd ütni kezdték egymást. Naima Liggont szinte azonnal kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
A rendőrség az üggyel kapcsolatban közölte: a biztonsági kamerás felvételekből kiderült, hogy a lány eleinte nem ütött vissza, azonban amikor Liggon és barátnője be akart szállni egy autóba, a lány előrelendült és egy zsebkéssel mellkason és hason szúrta a 16 éves áldozatot. A támadót a rendőrök elfogták és letartóztatták.
A fiatal lány ügyvédje úgy fogalmazott: a lány csak önvédelemből cselekedett, az ügyészség szerint viszont akkor már a verekedés véget ért, és csak ő volt, aki kést rántott. Az elkövetőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben döntő bíró kijelentette: mindent együttvéve egy szósz miatt halt meg valaki.
A tragikus eset után a washingtoni hatóságok a szigorítás mellett döntöttek, így 11 óra után kijárási tilalmat vezettek be az amerikai főváros több részében, hogy megfékezzék a fiatalok közötti erőszakot. Liggon idén már a tizenharmadik gyermek volt, aki gyilkosság áldozatává vált.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Vérfagyasztó gyilkosság: Agyonlőttek egy hároméves gyermeket az utcán A kisfiú azonnal szörnyethalt.
- Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.
- Rémséges dolgot művelt ez a tiszanánai férfi, elfogatóparancsot adtak ki ellene A Nógrád vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
- (18+) Fegyveres banda rabolt el hét tinit, kegyetlen módon végezték ki őket Borzalmas videót küldtek a gyerekek szüleinek, majd megölték őket.