A balesetet szenvedett Mehringer zenekarnak ajánlotta fel segítségét.
Ahogy arról a Naphire.hu beszámolt, augusztus 4-én, pénteken érte baleset a Mehringer zenekart, miközben az Örödgkatlan Fesztiválra tartottak. Egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy most is intenzív osztályon kezelik.
A csapat teljes hangszerparkja megsemmisült, koncertbevételeik előreláthatóan az év hátralévő részére kiesnek.
Az eset mélyen érintette Majkát is, hiszen a tragédia előtt három perccel még neki készített a csapat fényképet. Négy nappal ezelőtt Kazincbarcikán koncertezett ugyanis a Mehringer zenekar, akiket Majkáék követtek a színpadon. A magyar rapper felfigyelt a zenéjükre, sőt a koncert után fel is kereste a frontembert, hogy gratuláljon a pályájukhoz és sok sikert kívánjon a jövőbeli célokhoz. A közös chatelést egy csapatfotó zárta, amit a kisbusz hátsó ülésén készített Mehringer Marci Majkának - írja a Blikk.
Majka meghallva a hírt felkereste a zenekart és felajánlotta, hogy a Majka Produkció megveszi a több millió forintot érő hangszereket, majd egy videóban beszámolt az interneten is az esetről és mihamarabbi felépülést kívánt a zenekari tagoknak.
Kapcsolódó cikkek
- Undorító, ahogy G.w.M beszél Kulcsár Edinával, kiakadtak a rajongók Lehet, hogy a rapper csak viccel, ennek ellenére, mint a realityjükből is kiderül, sokszor igen bántó dolgok hagyják el a száját.
- Átverte a Viszkist Berki Krisztián - sosem hallott sztori látott napvilágot Ambrus Attila, amikor rájött a turpisságra, haragudott a celebre, de most már úgy látja, éppen Krisztián rámenőssége vált hasznukra.
- Máris pletykálnak az emberek: új nővel vigasztalódik Jákob Zoli? Úgy tűnik, nem kell sok, és máris meglódul az emberek fantáziája, miközben a Nagy Ő és választottja szakítottak.
- Kitálalt a bíró: ez történt a ringben Istenes Bence és Rácz Jenő között A ringbíró elmondta, mit hallott abból a párbeszédből, ami Istenes és Rácz között zajlott a ringben.