Hirdetés

Megszólalt Dárdai Pál és lelkesítő, amit mond

Barsi Zoltán portré Barsi Zoltán

Dárdai Pál szerint elég vezéregyéniség van a Hertha BSC labdarúgócsapatában ahhoz, hogy kiharcolják a bennmaradást a német labdarúgó-bajnokság élvonalában.

A vasárnap kinevezett magyar szakember erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt a berlini Olimpiai Stadionban. "Nem egy vagy két, hanem hat-hét vezéregyéniség van" - mondta a 47 éves tréner, aki immár harmadszor ült le a jelenleg sereghajtó fővárosiak kispadjára. A Hertha szombaton a Werder Brement fogadja teltház, közel 75 ezer néző előtt.

"Ez az erősségünk. Ha a játékosok ezt érzik, akkor meg tudjuk csinálni." - fogalmazott Dárdai, hozzátéve, hogy többekkel már beszélt négyszemközt, és a "vezérekkel" közösen is akar egyeztetni. A Bundesliga-idényből még hat forduló van hátra, a Hertha BSC lemaradása két pont az osztályozós helytől.

Az első napok tapasztalatairól Dárdai Pál azt mondta, hogy a játékosoknak a párharcokban és fejelésben kell javulniuk és abban is, hogy ne hagyjanak akkora területet az ellenfélnek, mint eddig.

Hogy milyen rendszerben küldi majd pályára a csapatot, arról a vezetőedző nem beszélt. "Mindegy, mit csinálunk, a lényeg, hogy együtt csináljuk. Nem védekezhet három játékos előre, három pedig hátra, mert akkor túl nagy lesz a távolság közöttük" - mondta.
    

A korábbi magyar szövetségi kapitányra - aki játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel klubrekorder a Herthánál - a csapat megmentőjeként tekintenek a szurkolók. A felnőtt csapatot 2015 februárja és 2019 nyara, majd 2021 januárja és novembere között irányította, kétszer is megmentve a kieséstől.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés