Hirdetés

Megorrolt Dévényi Tibi bácsi paródiája miatt Kádár János

 portré

Kádár János az ötvenes évek második felétől Magyarország mindenható ura volt. Alattvalók lesték az MSZMP KB főtitkárának minden kívánságát, nem volt tanácsos ujjat húzni vele. Azonban Dévényi Tibi bácsi mégis megtette, és nem rajta múlt, hogy nem került miatta bajba.

Tibi bácsit a legtöbben diszkósként és a Három kívánság műsorvezetőjeként ismerik, pedig a pályáját humoristaként kezdte. Miután 1965-ben megnyerte a Ki mit tud? vetélkedőt, rockkoncertek konferansziéjaként dolgozott, állandó száma volt, amelyben Kádár Jánost figurázta ki.

- Keszler elvtárs, az ORI igazgatója volt az, aki mindig elsikálta a rendőrséggel a dolgokat, miután a rockkoncerten Kádár hangján azt mondtam, hogy „Kedves elvtársak, nem baj, hogy a fiataloknak hosszú a hajuk, csak mossák!”. Ebben volt Kádár, volt poén meg volt Omega  emlékezett Dévényi Tibor ezekre az évekre Radnai Péternek az AMC Mikrón és a YouTube-on csütörtökönként új részekkel jelentkező, Az első ­influenszerek című műsorában.

Elküldtek egy munkásőrszázad avatásra Újpesten, Aradszkyval, Koóssal mentünk, esztrádműsor volt, persze, ott is elmondtam a Kádár-paródiát. Lejövök a színpadról, jön az ORI-ügyelő, hogy Tibi, baj van! Itt van Kádár elvtárs. Mondtam is magamban, hogy akkor holnap reggel nekem be kell vinnem a működési engedélyem. Nyílt az ajtó, jött Kádár meg Marika néni, a felesége. Kádár azonnal úgy kezdte, hogy „én nem ismertem magamra”, ám a felesége azonnal rászólt, hogy pedig így beszélsz! - idézte a beszélgetést a Blikk.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés