Hirdetés

Nem túlzás: Meghan Markle-nek vége van

Garai Kitti portré Garai Kitti

Hamarosan megkoronázzák III. Károly királyt. Mint ismert, a palota bejelentette, hogy Harry herceg részt vesz majd a május hatodikai koronázáson, azonban nem marad sokáig. Azt is közölték, hogy felesége, Meghan Markle és gyermekeik az Egyesült Államokban maradnak.

Sokan azonban értetlenül állnak a dolog előtt, ugyanis arra számították, hogy a hercegi pár együtt lesz majd a nagy napon a királyi családdal. Ráadásul arra a hétvégére esik majd Harry és Meghan kisfiának, Archinek a születésnapja is, így a család azt is megünnepelhette volna. 

Meghan távolmaradásának okáról már több változat is napvilágra került, például hogy azért marad az Egyesült Államokban, hogy legalább Archie egyik szülője ott legyen a kisfiú születésnapján. Az  Udvari szakértők és palotai bennfentesek szerint pedig ennél sokkal rosszabb a helyzet. Mivel Károly királyt így a "semmibe vette" Meghan hercegné, ennek rögtön lettek is következményei - írja a Blikkrúzs.

"Már nem dolgoznak a királyi családnak. A címeiket persze megtarthatták, de már nagyon is önálló, a koronától, a kötelezettségektől független életet vezetnek. Már nem számítanak úgy családtagnak, mint korábban" - mondta ki a súlyos szavakat Ryan-Mark Parsons királyi szakértő. 

Most Károly királyt és a királyságot kellene ünnepelni, a Meghan hiánya csak olaj lesz a tűzre - tette még hozzá Parsons, aki szerint egyértelműen tovább mélyül a szakadék Meghanék és a királyi család között.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés