Felfoghatatlan tragédia: meghalt a legendás énekes
Szomorú hír érkezett: 80 éves korában meghalt Gary Wright.
A világhírű énekes Parkinson-kórban szenvedett, és az elmúlt évben rohamosan romlott az állapota. A család szerint a világsztár élete utolsó szakaszában már teljesen elvesztette mozgás- és beszédképességét - írja a Blikk.
A lap felidézte, Wrightot két slágere – a Dream Weaver és a Love Is Alive című dalok – révén ismerte meg a világ, de ő volt többek között a Spooky Tooth brit rockzenekar társalapítója, emellett végzett produceri munkát a Traffic és a Rolling Stones számára is, valamint billentyűs hangszereken játszott barátja, George Harrison mérföldkőnek számító, All Things Must Pass című albumán.
Kapcsolódó cikkek
- Orbán Viktort onnan védték meg, ahonnan még ő maga sem várta Az egyén nem okolhatja a kormányt, a szüleit, a neveltetését, mert már bármilyen tudományhoz, világnézethez hozzá lehet férni. Ezt mondja Pásztor Anna.
- Megállt a kés a levegőben: korábbi kijelentése miatt kérte számon Bochkor Gábor Németh Kristófot: a színész válaszát nem hiszed el! Néhány hete épp az ATV #Bochkor című műsorban tett ígéretet Németh Kristóf, de máris megszegni látszik azt. A színész nem számított a számonkérésre: a reakciója pusztító.
- Megszületett a döntés: Sváby Andrást kirúgták, közölték vele, hogy távoznia kell – őszintén vallott a műsorvezető a TV2-nél történtekről Sváby András úgy nyílt meg a Mutasd magad! című podcastban, mint talán még soha.
- A szívünk szakad meg Csuti és Kulcsár Edina kisfiának rajzán a G.w.M által szétszakított családról Csuti elmondása szerint "halálra bőgte" magát a rajzon.