Hirdetés

"Hamisítás, lőszerrel visszaélés" - megdöbbentő levél került nyilvánosságra a Debreceni Egyetemről

 portré

Érdekes levél került fel az internetre a Debreceni Egyetem HÖK elnökétől, Bihari Mátétól.

Ebben azt írja, hogy a dékán úr felhívta a figyelmét néhány, az egyetemen történt fegyelmi vétségre. A levél a Debreciner.hu oldalon olvasható. Bihari ebben azt írja, hogy voltak olyan esetek, amik egyrészt a hatályban lévő szabályokkal ellentétesek, sőt, olyan is előfordult, ami már bűncselekménynek számít.

Erős szavakat használ a levélben. Ezek szerint idén történt már doukmentum meghamisítása, lőszerrel való visszaélés is volt, sőt, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakos magatartás is történt. Részleteket erről nem tudni.

A levélben Bihari folytatja, mert lőfegyverrel való visszaélés gyanúja is felmerült és a családok sem kerülték el az intézményt. Ezután hosszan taglalja, hogy az egyetem milyen jogi környezetben működik és azt, hogy ezeknek a tevékenységeknek - olykor bűncselekményeknek - milyen következményei lehetnek.

A dermesztő levél végén a HÖK elnök megkéri a hallgatókat, hogy mindenki legyen figyelemmel embertársai lelki és fizikai épsége iránt.

Cimkék:
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés