Hirdetés

Medvetámadás Kányahegyen: futó férfire csapott le a vadállat

Garai Kitti portré Garai Kitti

Megtámadott egy futó férfit egy medve Szlovákiában, a Kányahegy közelében. 

Az Infostart azt írja, a fenevad a település feletti erdei úton csapott le a mit sem sejtő fiatalemberre, aki éppen kocogott, amikor az állat megjelent előtte. 

A férfi a szlovák rendőröknek elmondta, a fiatal medve a semmiből bukkant elő a hegyi ösvényen. Megharapta őt, de szerencsére sikerült elmenekülnie előle. A férfi az incidens után azonnal felhívta az édesanyját, akivel egy közeli kórházba siettek, ahol ellátták a sérülést.

A Naphíre korábban egy hasonló esetről is beszámolt: egy 38 éves férfi még október közepén kért segítséget a Hegyi Mentőszolgálattól, miután futás közben medvetámadás érte a Kis-Fátrában, a Lucsányi-Fátra délnyugati részén. A futó elmondása szerint a medve háromszor támadta meg, először az arcát és a fejét, majd kétszer visszament hozzá míg a földön feküdt, és az egész testét, karját, a lábát és a törzsét is összeharapdálta. 

A szlovák hegyimentők a helyszínen ellátták a férfit, majd Valcsára szállították, ahonnét a mentőszolgálat szakemberei kórházba szálltották.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés