Hirdetés

Olyan hírt osztott meg a MÁV, amire már rengeteg utas várt

Nap Híre portré Nap Híre

Hétfőn üzemkezdettől újra járnak a vonatok Esztergom és Komárom között - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.

Vasárnapi közleményükben azt írták: a vonatforgalom újraindulásával már nem kell pótlóbuszokra átszállni. Az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek.

A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság munkatársai eltávolították az Esztergom–Komárom vonal Lábatlan és Nyergesújfalu közötti szakaszán a vasúti pályát elmosódás ellen mintegy másfél kilométer hosszan védő fóliázást és a csaknem húszezer homokzsákot. A vasútvonal egy szakaszon a parton halad, így az egyben a vízügyi védmű részét képezi. A védekezés részeként Tátnál ezért megemelték a vasúti töltést, egy szintbe hozva az árvízvédelmi töltéssel, ezáltal segítve a vízügyi védekezést - részletezték a munkálatokat.

Kitértek arra is, hogy a forgalomba helyezésért megvizsgálták a teljes vasúti pályát, ahol szükséges volt, geotechnikai vizsgálatot is végeztek a szakemberek. A vizsgálatok eredményei alapján a vonatközlekedés biztonságosan megindulhat az árvízi védekezés miatt korábban lezárt vonalrészen - közölte az MTI.

Hétfőtől újra megnyitják az árvízhelyzetben korábban érintett 11-es út lezárt szakaszát (Táti rövidút), ezért a 812, 814, 817 és 819, valamint a T jelzésű helyi autóbuszok ismét az eredeti útvonalukon közlekednek. Hétfőtől így újra megállnak a Táti út és a Horgásztanya megállóhelyeken - olvasható a Mávinform közleményében.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés