A címvédő Manchester City 1-0-ra nyert a vendég Brentford ellen az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójából elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésén.
Az első félidőben a vendégek alakították ki az első ziccert, de aztán a hazaiak előtt adódott több nagy gólszerzési lehetőség is, találat azonban nem született.
A fordulás után is sokáig meddő volt a City mezőnyfölénye, de a 71. percben Julian Álvarez kiugratása után Erling Haaland a felezővonaltól egy elcsúszó védőt kicselezve az ellenfél tizenhatosáig szaladt, majd a rövid alsó sarokba lőtt. Ez volt a norvég támadó 17. gólja a szezonban, amely ráadásul három pontot ért az immáron nyolc bajnoki óta veretlen csapatának - írja az MTI.
A találkozót azért kellett decemberről mostanra halasztani, mert akkor a manchesteriek a klubvilágbajnokságon szerepeltek, amelynek dzsiddai döntőjében 4-0-ra verték a brazil Fluminensét.
Premier League, a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
- Manchester City-Brentford 1-0 (0-0)
A tabella:
Hivatkozás másolása1. Liverpool FC 25 59-24 57 pont
2. Manchester City 25 58-26 56
3. Arsenal 25 58-22 55
4. Aston Villa 25 52-33 49
5. Tottenham Hotspur 25 52-38 47
6. Manchester United 25 35-34 44
7. Brighton 25 48-40 38
8. Newcastle United 25 53-41 37
9. West Ham United 25 36-44 36
10. Chelsea 25 42-41 35
11. Wolverhampton Wanderers 25 39-40 35
12. Fulham 25 34-41 29
13. Bournemouth 24 33-46 28
14. Brentford 25 35-44 25
15. Crystal Palace 25 28-44 25
16. Nottingham Forest 25 32-44 24
17. Everton 25 27-33 20
18. Luton Town 24 34-47 20
19. Burnley 25 25-55 13
20. Sheffield United 25 22-65 13
Az Evertontól tíz pontot levontak.
A naphire.hu arról is írt, hogy a múlt héten a Manchester City házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea-vel az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. Ez viszont akkor nagyon jól jött Szoboszlai Dominik csapatának, ugyanis a döntetlen azt jelentette, hogy a City a vesztett pontokat tekintve lépéshátrányba került a Liverpoollal szemben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű hírt kaptunk: elhunyt a legendás magyar sportoló Életének 81. évében elhunyt Rózsás Péter Európa-bajnok asztaliteniszező, mesteredző.
- Robban a bomba: Kerkez Milost már a télen leigazolja a Liverpool? Azonban egy másik angol gigász még bekavarhat a fiatal magyar focista átigazolásába.
- Tragikus hír jött: a magyar labdarúgás legendája ugyanazzal a betegséggel küzd, mint amivel Karsai Dániel küzdött A Heti Napló stábja Fazekas Lászlónál járt. A válogatott labdarúgó kerekesszékben ül. S ha nem történik valami csoda, akkor ott is marad élete végéig.
- Minden esély megvan rá, hogy Szoboszlaiék behúzzák a bajnoki címet A világ egyik legnagyobb sportadatelemző cége, az Opta egy szuperszámítógép 10 ezer szimulációja alapján 85,1 százalékos esélyt lát arra, hogy a Liverpool innen már behúzza a bajnoki címet.