Eddig teljesen ismeretlenek voltak.
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói molekuláris biológiai eszközökkel vizsgálták a szőlőlisztharmatot okozó Erysiphe necator gombát. Igazolták, hogy e kórokozó állományainak genetikai összetétele nem egységes Magyarországon. A hazai populációk genetikailag elkülönültek, összetételük erősen borvidékfüggő.
Az átfogó kutatás során az E. necator tizennégy genotípusát azonosították hazánkban, amelyek közül nyolc eddig teljesen ismeretlen volt.
A korábban elterjedt, két genetikai csoportot számontartó koncepcióval ellentétben az E. necator populációi sokkal összetettebbek. A különbségek fenntartásában a földrajzi távolságnak, a szőlőfajtáknak és az egyes évjáratok közötti különbségeknek is szerepe van.
Az egyik leggyakrabban alkalmazott gombaölőszer-csoporttal, az úgynevezett demetiláz-inhibitor (DMI) típusú fungicidekkel szembeni rezisztenciával összefüggésbe hozható genetikai változatokat is tanulmányozták. Az eredmények szerint e genotípusok az egész országban megtalálhatók, azonban borvidékenként jelentősen eltérő arányban. Előfordulásukat nem befolyásolta, hogy az adott területen alkalmazták-e a növényvédő szert - szemlézi a publikációt az Origo.
Ezeket a helyi eltéréseket a növényvédelmi kezelések tervezésekor is érdemes figyelembe venni. Az eredmények emellett a rezisztenciamarkerek folyamatos monitorozásának jelentőségét is alátámasztják.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megkongatta a vészharangot a WHO, mindannyian súlyos veszélyben vagyunk Világszerte megugrott a maláriás megbetegedések száma az utóbbi években, 2017 óta pedig egyáltalán nem történt előrelépés a kór visszaszorításában - közölte csütörtökön közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
- Képzelje el, hogy egy kifejlett légy van a vastagbelében. Vagy mégsem. Nem kell elképzelnie, ez a valóság! Ijesztő fordulatot vett egy rutin rákszűrés, miután az orvosok egy teljesen ép legyet fedeztek fel egy férfi vastagbelében, miközben kolonoszkópiát végeztek rajta – derült ki egy tanulmányból, amelyet az American Journal Of Gastroenterology című folyóiratban publikáltak.
- Újra támad a koronavírus: ezekben a magyar városokban nagy a baj Továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.
- Pfizerrel oltották? Ezt mindenképp olvassa el! Elég egy fél adag is belőle, ha emlékeztető oltásról van szó, legalábbis erre jutott egy friss kutatás.