Kiderült, melyek az ország legveszélyesebb részei, azaz hol mennyi bűncselekmény történik.
Az Eurostat adatai alapján Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. Míg 2009-ben 376 383 regisztrált bűneset történt az országban, addig 2022-ben ez a szám már 167 774-re csökkent - írja a HelloVidék.
A KSH adatai szerint egyedül a kábítószeres bűncselekmények száma duplázódott meg 2009 óta, valamint az ittas/bódult járművezetés okozta bűnesetek száma emelkedett meg.
A 2023. első negyedéves adatait vizsgálva, a bűncselekmények számát tekintve – ahogy a tavalyi évben is – idén is toronymagasan Budapest (9461) és a Közép-Magyarország, mint régió viszi a prímet (13 390). Utánuk jön
- Borsod-Abaúj-Zemplén (4503 bűncselekménnyel – egy évvel korábban ez az esetszám még 2368 volt),
- Bács-Kiskun (2038 bűncselekménnyel),
- Győr-Moson-Sopron (1997 bűncselekménnyel),
- Szabolcs-Szatmár-Bereg (1834 bűncselekménnyel) és
- Hajdú-Bihar (1699 bűncselekménnyel).
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli: Rendőrségi intézkedés közben halt meg egy férfi A rendőrség vizsgálja a körülményeket.
- Borzalmas dolog történt ezen a magyar rendőrörsön - nyomozás indult Hivatalos személy elleni erőszak, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt folytat nyomozást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, egy német állampolgárságú férfi és két rendőr őrizetét rendelték el.
- Borzalmas tragédia! Holtan találták a fiát gyászoló kecskeméti apát Az 53 éves édesapa holttestét egy kecskeméti erdőben találták meg.
- Nagyon-nagyon bekeményít a rendőrség: minden eszközt bevetnek a gyorshajtók ellen A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási versenyek és a gyorshajtás ellen - mondta a közlekedésrendészeti főosztály vezetője csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatóján.