A jövő évtől már nem fogják engedélyezni, hogy a hamvakat a Balaton vagy a Velencei-tó vizébe szórjuk a nyári szezonban, a többi időszakokban pedig külön engedélyt kell kérni az ilyenfajta temetkezési aktusra.
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdtvizig) PR referense, Szűcs-Molnár Diána korábban elárulta, hogy évente hozzávetőlegesen 8-10 alkalommal érkezik ilyen megkeresés hozzájuk. Hamarosan azonban már csak korlátozottan lesz erre lehetőség, ugyanis az igazgatóság most közölte, hogy augusztus 31-ig a hamvak szétszórásával történő temetéseket a vagyonkezelésükben lévő nagytavakon nem engedélyezik, és a hamvak szórásához nem adják meg a vagyonkezelői hozzájárulásukat - írja az Origo.
Tehát a közlemény szerint 2025-tól a június 1. és augusztus 31. közötti időszakban a hamvak szétszórásával történő temetéseket már nem engedélyezik a Balatonnál és a Velencei-tónál. Hogy az év többi részében miként oldhatók meg a hasonló kérelmek, az további elbírálás kérdésre. A Balaton vonatkozásában a hozzájárult a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jogosult megadni. A hamvak vízbe szórásának általános feltétele, hogy az nem sérthet vízgazdálkodási, illetve vízvédelmi érdeket. A kérelmekre a konkrét előírásokat pedig egyedileg határozzák meg.
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 34.§ (4) bekezdése alapján a hamvakat temetőn kívüli ingatlanon a tulajdonos (kezelő) előzetes hozzájárulása alapján lehet szétszórni. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 3. § (3) bekezdése alapján a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 4. §-a és 1. számú melléklete sorolja fel a kizárólagos állami tulajdonban és a vízügyi igazgatóság kezelésében lévő vízilétesítményeket. A hozzájárulást a hamvak felszíni vizekbe történő szórásához a statútum rendeletünk szerint a Balaton vonatkozásában Igazgatóság, mint vagyonkezelő jogosult megadni. A hamvak vízbe szórásának általános feltétele, hogy az nem sérthet vízgazdálkodási, illetve vízvédelmi érdeket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.