Hirdetés

Mi a fene folyik a magyar rendszámok körül?

Nap Híre portré Nap Híre

Szeptembertől már nem jár a zöld rendszám és az azzal járó több kedvezmény a növelt hatótávolságú – konnektorról is tölthető – hibrideknek és a plug-in hibrideknek. Ez érezhetően visszavetette az eladásokat. Míg korábban havonta több száz ilyen autót helyeztek forgalomba, szeptemberben mindössze 15 darab került piacra. Az elektromos autók értékesítése nem változott jelentősen.

A Belügyminisztérium zöldrendszám-statisztikájából ugyanis kiderül, hogy az idén szeptemberben hibridekből 13, plug-in hibridekből mindössze két darabot helyeztek forgalomba, miközben az év első kilenc hónapjában a növelt hatótávolságúakból havonta átlagosan 668, a plug-in hibridekből pedig 104 darab került az utakra. A múlt évben pedig átlagosan 576 és 145 darabbal zárták az egyes hónapokat ezek az autók. A szeptemberi és az idei havi átlagos adatokat összevetve ez 98 és 99 százalékos visszaesést jelent - írja az Infostart.

Knezsik István, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke az InfoRádióban elmondta, az év végéig még meg megmarad az a kedvezménycsomag, ami vonzóvá tette ezen autók értékesítését, és ma még nem ismert, hogy mi lesz a további sorsa. Európa országaiban eltérően sorolták be ezt a típust, így sokféle kedvezmény is vonatkozott rájuk, amelyeket időközben már sok helyen vissza is vettek. 

Ma már a modern plug-in hibrid autók 100 kilométer körüli hatótávolságot tudnak produkálni elektromos üzemmódban, ezért ha a mindennapokban valaki ilyen hatótávolságon belül használja az autóját, annak ez egy vonzó közlekedési mód az áram ára miatt. Ám ezek döntő többségében közel 300 kilogramm az akkumulátor, tehát ha nem az elektromos hajtással üzemeltetjük az autót, akkor minden esetben ennyi többletterhet viszünk magunkkal – hívta fel a figyelmet Knezsik István.

Meglátása szerint azok az autósok, akik ténylegesen kihasználták a plug-in hibridek előnyét, azok vélhetően a modern elektromos autók irányába fognak elindulni.

Knezsik kitért arra is, hogy Németországban százezres nagyságrendben felhalmozódtak az eladatlan elektromos autók, de nálunk a korábbi ütemben vásárolják ezeket a járműveket. "A flottát használó cégek, elsősorban az új környezetvédelmi megfelelőségi szám – az ESG – miatt vásárolnak elektromos autót, hiszen ennek a pontértéknek a tükrében osztályozzák majd a vállalatokat, és ennek tükrében kapnak hitelt és bizonyos adókedvezményeket. Még senki nem tudja, mi fog megjelenni a jelenlegi adótörvények módosításában, de szeretném, ha valamilyen mértékben – mégiscsak elektromos hajtásról is beszéltünk – megmaradna az az előny, amit ma adókedvezményekben biztosítanak a részben elektromos hajtást használók részére is" - magyarázta. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés