Exkluzív interjút adott az ATV Ostrtom című műsorának Tal Heinrich, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szóvivője, aki a magyar szurkolóknak is üzent.

Heinrich azzal kezdte, hogy Izrael soha nem fogja elfelejteni, hogy Magyarország az október 7-ei brutális Hamász-mészárlás után „a helyes oldalra állt, és a helyesen cselekedett”. A szóvivő ezt annak kapcsán mondta, hogy szerdán Felcsúton a magyar szurkolók demonstrációval fejezték ki szolidaritásukat az elrabolt túszok kiszabadítása mellett - írja az atv.hu.
A szóvivó az izraeli labdarúgóknak sok szerencsét kívánt, a magyar szurkolóknak pedig hálás köszönetet mondott.
Mint ismert, az izraeli válogatott a Pancho Arénában játszotta illetve játssza a héten mindkét Európa-bajnoki selejtező mérkőzését.
Benjamin Netanjahu szóvivője a túszcserével kapcsolatos hírekről kifejtette, hogy Izrael nem zárkózik el a közvetítésről, annak érdekében, hogy életeket mentsen, de nem ad fel semmit kitűzött alapvető céljából, ami „a Hamász uralmának teljes és végleges felszámolása”. Heinrich szerint az izraeli hadsereg a gázai kórház átvizsgálása során olyan rendkívüli kímélettel jár el, ami egy új minőséget képvisel és példát mutat a hadviselésben.
Mint egy most nyilvánosságra került videófelvétel bizonyítja, az al-Shifa kórházban túszokról készült felvételeket, kulcsfontosságú hírszerzési információkat, valamint nagy mennyiségű fegyvert találtak izraeli katonák az egyik orvosi részlegen. De nem csak a kórházban mutatnak példát az izraeli katonák, azokat a civileket is védelmezik, akik a Gázai-övezet dél, védett felé akarnak elmenekülni, miközben a Hamász terroristái tüzelnek rájuk.
"Saját életüket teszik kockára azért, hogy gázai lakosoknak segítsenek az evakulálásban” – hívta fel a figyelmet a szóvivő. A Gázai-övezet jövőjével kapcsolatban Tal Heinrich azt mondta, hogy bármilyen megoldás születik, három dolgot garantálni kell: „a Hamász teljes kizárását, a terület demilitarizálását, és most felnövekvő nemzedékek deradikalizálását.”
Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Izrael ellen minden képzeletet felülmúlóan bestiális támadást indított a Hamász terrorszervezet. A Naphire.hu folyamatosan beszámolt róla, hogy a Gázai-övezetet uraló Hamász terroristái szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább 5000 rakétát lőttek ki ezzel egy időben. Arról is írtunk, hogy a példátlan terrortámadásnak már több mint 1200 halálos áldozata van és a Hamász több mint 200 túszt ejtett.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Gyönyörű volt, mindig nevetett – 22 évesen szörnyethalt a csodálatos sportolónő Egy nappal a halálos baleset után találtak rá a tehetséges, mindig mosolygó futónő holttestére.
- A Hamász magyar túszára emlékezett - porig alázták a Liverpool-szurkolót Kivezették a meccsről a szurkolót, miután politikai üzenetnek minősítették a molinóját, amit a lelátón tartott a kezében.
- Gulácsi Péter szívszorító vallomása: úgy toltak be a műtőbe, hogy nem tudták, focizhatok-e a jövőben Gulácsi Péter ijesztő részleteket osztott meg 2022-es sérülésével kapcsolatban, az orvosok még azt sem tudták neki megmondani, hogy mi lesz a karrierjével.
- Úgy tűnik, csaltak a rendezők a női kézivilágbajnokság sorsolásán Ennél balhésabb női kézilabda-világbajnokság még nem volt a történelemben.